login



Oldalainkat 58 vendég böngészi

Látogatóink:


Mai lát.szám:157
Havi lát.szám:1507
Összesen:240083
Napi legtöbb1822
Száml. kezdete2011-11-15

Rövid hirdetéseink

Egyházközségünk tagjait érintő hirdetéseink

/ frissítve 2023 január 15./

Mai nappal megkezdődött az Ökomenikus imahét. Ennek
tiszteletére pénteken 16-órakor a református ,evangélikus és
pünkösdi gyülekezet híveivel közös igehirdetésen vehetünk
részt templomunkban. Jöjjünk el minél többen.

***
Jövő vasárnap szentmise keretében kerülnek bemutatásra az
idén első szentáldozásukra készülő gyerekek.
Imádkozzunk
értük.

***

Vízkereszt környékének kedves szokása a ház megáldása,
megszentelése.
Idén is lesz rá lehetőség. Aki szeretné kérni
jelezze a sekrestyébe.

***

Egyházközségünk egy nagy összegű felajánlást kapott a
templom tornyának felújítására. Ami magába foglalja a
meglévő ablakok korszerűsítését és további három új ablak
megnyitását. Ilyen nagy felújítás mellett szeretnénk a torony
átszínezését is elvégezni.
Ehhez szeretnénk a kedves hívek
ismételt segítségét, adományát kérni.
Adományokat a hátul elhelyezett dobozba vagy a
sekrestyébe illetve bankszámlánkra átutalni „ adomány a
templom toronyra” megjelöléssel lehet megtenni.
Felajánlásokat előre is köszönjük!

***

Megérkeztek a 2023-as naptárak,kalendáriumok.Hátul a
kegytárgyaknál lehet vásárolni.

***

Keresztelést minden hónap 4. vasárnapján ½-1-kor lesz.
(más időpont is megoldható Zoltán atyával történt egyeztetés után)

***

Szentgyónásra hétköznapi misék előtt és után van lehetőség.

***

Aki szeretné adományával támogatni egyházközségünket,
a befizetést megteheti a sekrestyében,
vagy csekken, illetve banki átutalással a
65500044-11000640-00000000 számlaszámunkra
név, cím feltüntetésével.