Az advent szó „érkezést” jelent. Nem várakozás! A várakozásról sok minden eszünkbe jut, de általában nem kellemes dolgok, például orvosi rendelő, buszmegálló; sorra kerüljünk a postán, a bankban, a boltban, a patikában, a kórházban... Az advent egészen pontosan Jézus Krisztus evilági jövetelére készülés.

Az egyház erről három értelemben beszél: Jézus eljöveteléről 2000 évvel ezelőtti megszületésében, Krisztus bensőnkbe érkezéséről ma, és dicsőséges eljöveteléről az idők végezetén. Egyáltalán megérint még bennünket Krisztus eljövetele? Nem a barátnak vagy barátnőnek kellene megérkezni? Nem egy másik kormánynak kellene eljönni, egy másik társadalomnak? Mit kellene Jézus eljövetelének életünkben, világunkban eredményezni? 
Néha felsóhajtunk, és azt mondjuk: „Még nem vagyok egészen itt. Hagyj már csak egyszer megérkeznem!” Többnyire nem ott vagyunk, ahol vagyunk. Lelkünkben még nem érkeztünk meg. A „megérkezés” szót, más értelemben is használjuk. Valakiről azt mondjuk: jól halad, sikeres. Az új főnök munkatársai körében jó. Elfogadják.
Adventkor Jézus Krisztus hozzánk, szívünkbe érkezését ünnepeljük. Először is azt jelenti: Jézus hozzánk jön, kopogtat szívünk ajtaján. Természetesen tudjuk, Jézus már eljött. Kétezer évvel ezelőtt, emberként jött a Földre, hogy köztünk legyen. Már régóta nálunk van. Köztünk van, amikor a szentmisében ünnepeljük. És mégis mint eljövendőt ismerjük meg, mert mi még nem vagyunk önmagunk. 
Karl Valentin találóan fejezi ki: „Ma este látogatóm lesz, remélem, otthon leszek”. Gyakran mi magunk nem vagyunk otthon. Gondolatban, érzelmeinkben valahol vagyunk, elkalandozunk. Krisztust, aki már régóta köztünk van, mint eljövendőt éljük meg, mert nem vagyunk még önmagunk. A kérdés az: Vajon ez a Jézus valóban megérkezik-e hozzánk, sikerrel kopogtat-e, vagy érkezését nem halljuk meg?

Csonka Csaba plébános

/A cikk megjelent a Reménysugár adventi - karácsonyi számában. fotó: Talapka István/