Néhány nap telt ez azóta, hogy a pásztorok meglátogatták a Szent Családot. Ezalatt a néhány nap alatt elfogyott minden élelmük. Egy reggel József így szólt Máriához:
- Menjünk be a városba ennivalóért! Nincs ugyan pénzünk, de a betlehemi lakosok jószívűek, biztosan megszánnak bennünket.

Abban a nehéz órában, amikor Szent József megtudta, hogy családjával menekülnie kell Heródes gonoszsága elől, az angyal a szamarat is felébresztette az istállóban.
„Kelj föl! – mondta neki a magasból az angyal –, Szűz Máriát urával most Egyiptomba fogod vinni!”  A szamárnak ez egyáltalán nem tetszett. Nem volt valami jámbor szamár, sőt egy kissé inkább csökönyös.
„Nem tudsz erről magad gondoskodni? – kérdezte bosszúsan.
– Neked szárnyaid vannak, nekem meg mindent a hátamon kell cipelnem. És miért éppen Egyiptomba, mért nem jó egy közelebbi hely?” 

Tudjátok-e, ki az a "kihelyezett gyermek"? Akinek senkije sincsen, aki soha nem futhat oda anyukához, apukához, aki soha nem ismeri a testvérek örömét. Mindig egyedül van. A néni, aki tartja, rendszerint korán dologra fogja, s többet hall szidást, mint jó szót.

Ilyen verébfióka volt a második osztályban Kovács Ilonka. Ő járt legtovább mezítláb. Ruhája hosszú volt és mindig pecsétes. A harmadik padban ült, annak is a szélén. Barna szemével csak úgy leste a tanítónéni mosolyát. Elsőnek hozott neki barkaágat, ő szedte az első ibolyát is. Zsebébe színes kavicsokat, ceruzavéget, gombot, gyöngyöt - egyszóval mindenféle talált kincset gyűjtögetett. Mikor pedig az osztálytársak körülállták, hogy nekem add, nekem add! - valósággal belepirult fakó arcocskája. Mégis: soha, senki barátnóje nem akadt. Nem hallottam, hogy valaki is meghívta volna. Egyedül járt az osztály mögött, nézte a többieket, akik mind boldogabbak és szerencsésebbek voltak nála.

Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri divatot kezdtek a városunkban, karácsonyfát állítottak föl a szentélyben, az oltár mellett, s kerestek valami alkalmi kis rongyost, aki a mennyei fenyőt felköszöntse. No, szegény gyereket akkor se kellett Félegyházának Szegedtől kölcsönkérni. Futotta a kiskunoknak a maguk emberségéből is. De a bibliai példázat szerint sokan voltak a hivatalosak, kevesen a kiválaszthatók. Az egyik selypített, a másikat nagyon kamaszolták, a harmadikat csak segédlettel lehetett volna a karácsonyfa elé állítani, tudniillik olyan körültekintő személlyel, aki orrocskáját rendben tartsa, ami azonban mégsem szokásos ilyen ünnepi alkalommal.